Árvay és Neuberger Ügyvédi Iroda
3D látványtervezés és belsőépítészeti kivitelezés
A nagy múltú ügyvédi iroda életébe 2023-ban érkezett el a pillanat, amikor új helyre költözve, hozzá illő belső terekkel folytatja tovább a működését.
A város frekventált pontján lévő irodában sikerült mindent úgy kialakítani, hogy az itt dolgozók és az ügyfelek egyaránt kellemes környezetben intézhessék hivatalos ügyeiket. Minden bútort egyedileg terveztünk és kiviteleztünk, így lett tökéletes kohézió a színek, anyagok, és a grafikai elemek, dekorációk között.
A geometriai minták minden felületen kicsit más formában jelennek meg újra meg újra, ami egységet és egyben dinamizmust visz a belső tér hangulatába. Az üvegfalak telepítése mindig jó ötlet, ha úgy akarjuk szeparálni a belső teret, hogy elkerüljük a zsúfolt hatást. Ezen felelül arculati elemek, grafikai dekorációk megjelenítésére is alkalmas, mint ebben az esetben is, ahol a bútor ajtón megjelenő mintázat folytatódik az üveg fóliázásán is.
A bútorba épített, rejtett led világítás kellemes alaphangulatról gondoskodik és energiatakarékos megoldás egyben. A többkörös világítási rendszer kivitelezéskor többletköltséget jelent ugyan, de később esztétikailag és energiahatékonység szempontjából is többszörösen megtérül.
A végeredmény minősége mindig függ a közreműködő szakemberek munkáján és a megrendelő elkötelezettségén és belénk vetett bizalmán, amiért ezúttal is nagyon hálásak vagyunk!
Fotók: Csondor Ágnes